Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Nyitóoldal
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Programunk: MUNKAHELYTEREMTÉS"Gazdasági elképzeléseim alapja a lokálpatrióta gazdaságpolitika. Egy önkormányzat a helyi gazdaság fejlődéséért nagyon sok mindent tehet, és tennie kell. Nem várhatja csak a kormánytól, hogy fellendítse a helyi gazdasági életet" - fogalmazta meg Kriza Ákos polgármesterjelölt Munkahelyteremtés Miskolcon programja kapcsán.

MUNKAHELYTEREMTÉS MISKOLCON

programpontok

1.  A jövőkutatás eredményeit figyelembe véve a város gazdaságának fejlesztésében a csúcstechnológia betelepítését kell szorgalmazni. Ezzel összefüggésben egymást erősítő gazdasági folyamatok beindítása szükséges

2.  A környezetbarát, 21. századi technológiák meghonosításával Miskolcnak ki kell hagynia egy fejlődési lépcsőfokot, ha nem akar végleg leszakadó térség maradni.

3.  Az észak-magyarországi térségben Miskolc központi szerepének a környező településekkel való együttműködésben, a magyarországi régiók helyi képviseleteinek kialakításában, a közösségi energiatermelésben, illetve a városképben is meg kell jelennie. Ez utóbbinak része az átfogó, mindenre kiterjedő panelrekonstrukció is.

4.  A tudásalapú, innovatív gazdaságfejlesztésben elengedhetetlen a vállalkozásokat képviselő B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Miskolci Egyetem, a szakképző intézmények és a város szerves együttműködése.

5.  Takarékos, a közpénzek felhasználására szigorúan odafigyelő, Miskolc költségvetését további hitelekkel nem terhelő gazdálkodásra van szükség. A városi cégekből kiszervezett egyes tevékenységeket újra városi hatáskörbe kell rendelni.

6.  Növelni kell a városnak mint munkaadónak a szerepét. Saját beruházásokat kell indítani, a pályázatokon a helyi cégeknek kell előnyt biztosítani. A helyi cégek összefogását, klaszterbe szerveződését támogatni kell, hogy nagyobb projektekben is vezető szerepet vállalhassanak.

7.  Az önkormányzati tulajdonú kiadatlan ipari telephelyeket, ingatlanokat használatra át kell adni azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek új munkahelyeket teremtenek és foglalkoztatás-bővítést valósítanak meg.

8.  Ha önkormányzati beruházást végző vállalkozás alvállalkozót is igénybe vesz, az önkormányzatnak az alvállalkozók közvetlen kifizetését is szerződésbe kell foglalnia.

9.  A nagybefektető számára is megfelelő ipari parkokat kell létesíteni, a befektetőt pedig arra kell ösztönözni, hogy lehetőség szerint helyi beszállítókkal dolgozzon együtt.

10.  A vállalkozások számára non-profit pályázatfigyelő és támogató rendszer kiépítése szükséges. A helyi vállalkozások támogatására létre kell hozni egy Miskolc–Budapest–Brüsszel Információs Központot is.

11.  Támogatni kell a jól képzett munkaerő és a diplomás fiatalok helyben maradását – például önkormányzati bérlakás-programmal, ösztöndíjakkal, gyakorlati helyek kialakításával.

TOVÁBBI PROGRAMPONTJAINK A program menüpont alatt

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2019. Május
HétHKSzeCSPSzoV
18  12345
196789101112
2013141516171819
2120212223242526
222728293031