Kriza Ákos polgármester FIDESZ :: Nyitóoldal
Nyitóoldal Kriza Ákos Képviselők Kapcsolat Sajtómegjelenések Galéria Videógaléria
jeloltek
Újabb nyomortelepet számolnak fel Miskolcon!news/1069_0_t.jpgPénteken reggel Martin-kertvárosban, a Dráva utcai nyomortelepen jelentek meg a munkagépek, és kezdték el lebontani a kiürített viskókat. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is a helyszínen volt, ahol kijelentette: nem állnak meg, folytatják tovább a telepek felszámolását.

Tíz lakásból álló telep állt a Dráva utcán péntek reggelig. Mint Szélyes Domokostól, a MIK Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, ebből nyolc az ingatlankezelő tulajdonában állt, míg kettőt 1995-ben és 2003-ban eladtak. Egyet már visszavásároltak, a másik még egyeztetés alatt áll. A bontáshoz elkészítették a terveket, beszerezték az engedélyeket, a közművek lekötése, áthelyezése is megtörtént, így semmi akadálya nem maradt, hogy elindulhasson a bontás.

[1069_1_480.jpg] bontas_drava_u140808_ja_20.jpg

Kriza Ákos hangsúlyozta, a 35 ezer miskolci akarata szerint, akik aláírásukkal támogatták a nyomortelepek felszámolását, mennek tovább a megkezdett úton. Minden lakóval egyénileg tárgyalnak, a jogtalan ingatlanhasználókkal szemben a törvény szerint járnak el, akinek lejárt a szerződése, azzal nem hosszabítanak, akinek élő szerződése van és fizeti rendben a bérleti díját, rezsijét, illetve saját ingatlanja van, azokkal tárgyalnak; így történt ez a Dráva utcán is és így történik a számozott utcák esetén is.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Vissza
 

nevjegy
Dr. Kriza Ákos
  • 1965-ben született
  • Orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser
  • Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte
  • 1990 óta szolgálja Miskolcot, orvosként, majd a MÁV Rendelőintézet igazgatójaként
  • Nős, két gyermek édesapja
  • Miskolc polgármestere 2010. október 3-tól, a választók többségének akaratából
fontos nekunk

polgármesteri levelek

2017. Augusztus
HétHKSzeCSPSzoV
31 123456
3278910111213
3314151617181920
3421222324252627
3528293031